Először is, mint láthatjátok, új a design, amiért hatalmas köszönet a Deviantartnak. Sajnos (vagy nem), elkezdődött az iskola és az Újév.:)
***
Ott álltam, és teljesen leblokkoltam. A döbbenettől meg sem bírtam szólalni, pedig egyből rávágtam volna az igent. Percekkel később végre visszajött a hangom.
- Igen! IGEN és IGEN! - ugrottam a nyakába.
- Tényleg? - mosolygott elérzékenyülve.
- Igen!!!!!!!! - öleltem meg olyan szorosan amennyire csak tudtam, és egy hosszú csókot nyomtam ajkára. Nagyban tervezgettük az esküvőt, a közös házunkat, utazást... A tervezgetésünket a csengő éles hangja szakította meg. Kézen fogva kimentünk az ajtóhoz, gondoltuk a többiek lesznek, de tévedtünk. Az az idióta állt ott előttünk ma már másodszor.
- Sziasztok drágáim. Tudtam, hogy a barátnőid hazudnak, szépségem. - nyúlt az arcomhoz, mire egy hatalmasat lekevertem neki.
- Mit akarsz tőlünk? - idegeskedtem, de Niall a pocakomra simította a kezét, jelezve, hogy ne idegeskedjek. Jack követte a szemivel a mozdulatot, és értetlenül megrázta a fejét.
- Menj be, elintézem. - adott egy puszit a homlokomra. Megfogadtam a tanácsát, kicsit feszengve, de bementem. Féltem Niallt. A pszichopata gimnáziumi exem bármire képes.
Az ajtóból beszűrődött a beszélgetés. Jack megfenyegette Niallt, hogyha nem ad oda neki, akkor a lesifotók, amiket rólunk csinált(?!), a neten, illetve a sajtónál kötnek ki. Na ezt nem hagyhattam.
- Idefigyelj te idióta - intéztem a szavaimat Jack felé. - Húzz innen a fenébe vagy nem állok jót magamért. - fenyegetőztem, de látszólag ezt le se tojta. Elkezdett forogni velem a világ, de nem érdekelt, el akartam takarítani ezt a szemetet az életünkből.
- Ne beszélj így, árt a szépségednek. - vigyorgott gúnyosan. - Nekem te ne szólj be te ribanc. - nézett lesajnálóan. A mellettem álló Niallnek lendült a keze, mire a kezeimet rásimítottam, mire egy kicsit megnyugodott. A hívatlan ,,vendég" folytatta rólam a megalázó szónoklatát, és a vőlegényem(!), egyre idegesebb lett. Ott pattant el a húr nála, amikor engem "lekurvázott". Hamar bunyó alakult ki, én meg sikítva próbáltam őket szétválasztani, kevés sikerrel. Egyre jobban forgott velem a világ, és végül az utolsó emlékem az volt, hogy Ni betöri Jack orrát.
***
Mint már sokszor, most is egy kórházban ébredtem. Mellettem kisebb tömeg gyűlt össze, én meg amikor megláttam a betört orrú Jacket, elkezdtem pánikolni. - Nem bántalak. - suttogta, nem tudva, hogy ébren vagyok-e.
- Ne szólj hozzá. - suttogta Niall ideges hangon.
- Kussoljatok, miattatok van itt. - hallottam az egyik lány hangját. Rájuk emeltem a szemeimet, amit egyből észrevettek. - Amy... - fogta meg a kezem egyszerre Anyu és Niall. Fürkésztem a társaságot, de valaki hiányzott. Apu...
- Anyu, Apu hol van? - kérdeztem félve.
- Kincsem, nehéz lesz ezt elfogadni ezt... - de elváltunk Apáddal. Sajnálom... - csordult ki egy könnycsepp a szeméből. Hogy mi? Mikor? Én miért nem tudok róla? Merült fel bennem ez a sok kérdés.
- Mikor? - nyögtem ki.
- Egy hónapja... - sütötte le a szemeit. Anyu előhúzott egy levelet a táskájából, odaadta, majd kiment.
Elkezdtem olvasni a kis levelet, amitől elsírtam magam.
,,Drága Amy!
Nagyon sajnálom, amiért pont most hagytalak el Benneteket, pont így az ünnepek előtt. Ne haragudj rám, de Édesanyáddal nem bírtuk tovább. Már az írországi nyaralásunkkor rosszba voltunk, de Miattad még egyszer megpróbáltuk. Hallottam jól alakulnak a dolgok Niallel, aminek nagyon örülök, remélem majd jobban megismerhetem. Remélem azért nem utálsz nagyon, és meg tudsz nekem bocsájtani.
Valószínűleg amikor ezt a levelet én már Amerikában leszek. Új életet kezdtem ott. Sajnálom.
Kezdjetek Ti is új életet. Remélem, azért nem gyűlölsz annyira, hogy már látni sem akarsz. Szeretném, ha egyszer kijönnétek hozzám Amerikába. Ha igen, csak csörögj rám, és már ott is vagyok.
Apu."
Zokogva olvastam át újra és újra a sorokat, majd az éjjeliszekrényemre helyeztem a kis levelet. Levettem a teát onnan (ami nem tudom, hogy került oda), és szomorúan elkezdtem kortyolgatni. Bejött az orvos, és Niall kivételével kiküldött mindenkit.
- Jó napot! - köszönt, mire visszaköszöntünk.
- Nos. - kezdte diplomatikusan - a kisbabáról szeretnék Önökkel beszélni. - vágott bele a közepébe.
- A vizsgálatok alapján, minden rendben van. - mosolygott, nekünk pedig nagy kő esett le a szívünkről.
- Viszont, kevesebbet idegeskedjen, mert ez árt az egészségének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése